KERÉKPÁR próba 2012 teljesítve!
Az olimpiai kirándulásért minden szabadidejüket feláldozó sportszeretők vasárnap szép számmal gyülekeztek a Hotel Pagony parkolójában, hogy teljesítsék a kerékpár próbát. Ragyogó időben vágott neki a 15 fős csoportokra osztott sereg a 28 km-es távnak. A futamok indíását Kola János vállalta magára aki a rajtpisztollyal már jó barátságban van. Az egyik főtámogató Szabolcs Takarékszövetkezet Ügyvezető Igazgatója már több próbán índította a versenyzőket. Aztán Ő maga is kerékpárra pattant és 25 fős támogatói különítménye élén haladva indultak Nyírtura irányába. A szenior és junior korosztály tagjai 14 km-es megmérettetésük elébe nézve ragadták meg kerékpárjaikat. Fárasztó, de sikeres próbatétel volt mindenki számára. A felnőtt mezőny élén Juharos Gábor és Marjay Döme érkezett célba. A felnőttek számára kiírt 2 órás szintidő fele sem szükségeltett nekik. További 5 versenyző is 1 órán belül célbaért a felnőttek között. A szenior kategóriában Vinnai Pétert Vareha Attila követte, míg a junioroknál Csatlós Barnabás, Soltész Bence, Csipkés csenge volt az érkezési sorrend.
Startol a támogató Szabolcs Takarékszövetkezet csapata
A június 17-i evezésnél egységesen 32 kilométert kell evezni 7 óra alatt, Ibrányból Rakamazig kell lapátolni. A szervezők már most felhívják a próbázók figyelmét, hogy érdemes már jó előre lekötni a kenukat, kajakokat a Kék cápák kenukölcsönzőnél. Csakúgy, mint az elmúlt évben, autóbusz indul a Bujtosi Szabadidő Csarnok elől az ibrányi Tisza-partig, jelentkezni az info@4proba.hu email címen lehet.
A július 1-e záró próba, az úszás a sóstói hidegstrandon lesz megrendezve, a juniorok és szeniorok 500 métert úsznak, szintidő 30 perc, a felnőttek távja 1000 méter, szintidő 45 perc. Jelentkezni továbbra is a www.4proba.hu honlapon lehet, a nyíregyházi általános és középiskolások jelentős kedvezménnyel vehetnek részt a viadalon. Július 8-án a megyeszékhelyen Olimpiai Napot szervez a Bujtosi Szabadidő Csarnok, 17 órakor városi futás lesz a Sóstóról a Kossuth térre, ahova a városlakók mellett a Nyíregyházán és a megyében született Jsegykori olimpikonokat is meghívják, utána lesz az olimpiai jegyek sorsolása, majd olimpiai utcabál zárja a rendezvényt.
A rendezvény díszvendége lesz BORKAI ZSOLT, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
4 PRÓBA LONDONÉRT versenysorozat képekben !
Eredmények:
ÚSZÁS 2012-07-01 EVEZÉS 2012-06-17 KERÉKPÁR 2012-05-20 FUTÁS-2012-04-29
ÚSZÁS 2011-08-07 EVEZÉS 2011-08-28 KERÉKPÁR 2011-09-18 FUTÁS-2011-10-09










